HOGYAN MŰKÖDIK A CSALÁDFELÁLLÍTÁS? 

Ez egy olyan módszer, amely emberi kapcsolatok (szociális rendszerek) rejtett dinamikáit, alapvető működési mintáit, valamint ezek hatásait teszi láthatóvá, és érzelmileg megtapasztalhatóvá. Csoport-szimulációs eljárás, amely során rendszereket személyek (tárgyak) segítségével jelenítünk meg.

Lehetővé teszi tehát számunkra, hogy a világról alkotott belső modelleket látható kép formájában kivetítsük. Ezek a kivetített képek változtathatóak, és lehetséges hatásokat, reakciókat is tesztelhetünk. A változtatások aztán a kliensen keresztül visszahatnak a megjelenített rendszerre, változási folyamatokat indíthatunk be.

MIÉRT KÜLÖNLEGES A RENDSZERAKADÉMIA NÉZŐPONTJA?

Mi ott kezdünk el állítani, ahol a többiek abbahagyják. 

A családállítás módszere óriási sebességgel alakul át, csak úgy, mint a körülöttünk lévő világ. Ezért aki úgy hiszi, hogy a 40 évvel korábbi alapok ma is elegendőek, és csak a Bert Hellinger által akkoriban megfogalmazott elmélethez kell igazodni, alaposan lemaradt.

ÚJ NÉZŐPONT = ma már tudjuk, és a lélektudomány bizonyítja is, hogy a hétköznapi döntéseink javát a tudattalanukból irányítva hozzuk meg. Ezért fontos, hogy rend legyen a lelkünk legmélyén. Hiszen ha van egy „robotpilótánk”, amely bizonyos, a tudatunk számára legtöbbször rejtett szempontok alapján programozódott be, és olykor épp a vágyainkkal ellentétes irányba kormányoz minket, elronthatjuk az egész életünket.

A családállítás módszerének technikája tehát abban segít, hogy ezeket a rejtett összefüggéseket a felszínre hozzuk, majd tudatosan elengedjük mindazt, amire nincs szükségünk. Vagyis a változás kezdete egy döntés.

A családállítás pedig azt mutatja meg: mit kell csinálnom, hogy olyan életet élhessek, amilyenre vágyom.

Ez lehet a teendők listája. Illetve: mit kell bevállalnom netán akkor, ha nem húzom ki a konnektorból a robotpilótámat. Ez az esetleges veszteséglista.

Nem elég megmutatni a miértet. Nem elég azt mondani a kliensnek, hagyd hatni, majd lesz valami. A „valami” csak akkor lehet, ha ő tudatosan kezeli azt, amit a családállításban látott.

A CSALÁDI HATÁSOK = ez a módszer valóban azon a felismerésen alapul, hogy nem mindegy milyen a családtörténetünk. Fontos tehát, mi mindennel szembesültek a felmenőink, hiszen bizonyos kihívásokra, eseményekre adott válaszuk, a döntéseik, tapasztalásokhoz vezettek. Ezekhez a megoldásokhoz általában akkor nyúlunk vissza, ha nincs megfelelő biztonságérzetünk. A robotpilótánk így legfőképp a gyerekkorunkban programozódik be. Vagy azért, mert bármit bevállalunk (lojalitás), hogy a biztonságunkat a családhoz tartozás érzésével növeljük. Vagy azért, hogy megpróbáljunk kivédeni olyan mintákat, amelyek épp a biztonságérzetünket gyengítik, és a vágyainkkal is ellentételesek.

Azzal van tehát dolgunk, amit mi vállaltunk be. És a vállalásaink felismerésével, tudatosításával kerülünk döntési helyzetbe.

Valamit el akarunk engedni, vagy netán ragaszkodunk hozzá, egy remélt haszon érdekében.

Itt kell változtatnunk a módszer korábbi nézőpontján is, ami így szólt: leképezhetjük valamelyik felmenőnk sorsát, méghozzá azzal a céllal, hogy megoldjunk, kiegyenlítsünk valamit. Ez viszi félre a képzetlen állítókat, akik azt állítják a klienseiknek, ha kellő tisztelettel vannak bizonyos  őseik iránt, akkor az energiák visszamenőleg is hatnak.

A kliensünknek lélekszinten azonban nincs közvetlen kapcsolata a dédszüleivel vagy nagyszüleivel. Mindig a szülőktől vállaljuk át azt, ami hat ránk a lelkünk legmélyén. 

Mi ma azt mondjuk: történt, ami történt a múltban, és épp ez kellett ahhoz, ami ma van, illetve a jövőben lehet. A kliensnek az a feladata, hogy a saját életére koncentráljon, mindent úgy csináljon, ahogy szeretné, boldog legyen, mert akkor mindennek lesz értelme visszamenőleg is. Hiszen így sok nehéz döntés, és áldozat végül odavezetett, hogy az adott családnak lett egy sikeres tagja. Azaz a felmenők minden erőfeszítése (sőt tévedése is) hasznosult.

FELNŐTT ÜZEMMÓD = Ma már nem azt mutatjuk meg a klienseinknek, hogy honnan és mit, no meg miért vettek át. Azt hangosítjuk fel a lelkükből, hogy merre szeretnének indulni. Különválasztjuk a gyermekkorban átélteket a felnőtt lehetőségeitől. A felnőtt kliens ilyenkor rácsodálkozik arra, hogy amit eddig keresett, vagy elkerülni akart, az a gyerekkorából hiányzott, illetve csak ott hatott rá.

Az elakadásainknak épp az az oka, hogy nem azt nézzük, mire volt szükségünk a gyerekkorunkban, és azt megkaptuk-e, hanem a vágyainkat nagyítjuk fel. Ha pedig az elvárásaink nem teljesültek, hiányérzetünk van. Olyasmit követelünk, olyasmiért hibáztatjuk a szüleinket, amire valójában nem is volt szükségünk, hiszen felnőttünk nélküle is.

Ha a felnőtt hajlandó tudomásul venni, hogy a gyerekkorán nem változtathat, akkor végre felszabadulhat.

MI TÖRTÉNIK = a családállító feladata ma nem csupán az, hogy asszisztál bizonyos képek kialakulásánál. Sokkal aktívabb ennél, a kliens kérdése alapján kialakít egy koncepciót, megfelelő rendszerelemeket választ, és az adott kérdéshez illő technikát alkalmaz. Rég túl vagyunk azon, hogy a képviselők segítségével megjelenített családtagokat rábízzuk a „mezőre”.

(MEZŐ= azt feltételezzük, hogy minden emberi rendszernek, így a családnak is van egy olyan szellemi erőtere, amelyben az odatartozók minden tapasztalása, megoldási eszköze, energiája megtalálható…)

Ne feledjük el, hogy Albrecht Mahr MINDENT TUDÓ mezőnek nevezte el ezt az erőteret. Azaz a mező információkat tárol, semmit nem old meg. A családállító nyeri ki megfelelő szaktudással a kliens számára (aktuálisan) szükséges információkat a mezőből, és ebből megoldási modellt hoz létre. Dönteni, megoldani, cselekedni a kliens fog, ez eredményezhet változásokat az életében.

A családállítás régi szlogenje az volt: megmutatja, ami van. Ma kiegészíthetjük ezt már a következőkkel is: megtanít önállóan menedzselni az életünket.  

Főoldal / Családállítás