Az egyik leggyakoribb sorsfordító változás egy gyerek életében a szülei válása. A felnőttkori problémái azonban olykor nem ebből, hanem épp abból erednek, hogy a szülei elodázták a válást, lemondtak a saját boldogságukról, méghozzá a gyerek érdekére hivatkozva. Anyám, apám miattam maradt együtt, tartozom nekik ezért. Ők nagy áldozatot hoztak értem, valahogy ezt viszonoznom kell – ilyen és hasonló téves következtetésre juthat egy utód, akinek ez a vállalás életprogramot is jelenthet. Lojalitásból nem hozza ki magából mindazt, amire képes lenne, netán nem lesz boldog párkapcsolata sem, így bizonyítja a hűségét.

Mi látszik a tükörben?

Nem mindegy tehát, milyen mintát mutatsz a gyermekednek. Ha ugyanis azt látja, hogy nem engeded meg magadnak azt az életminőséget, amire egyébként lehetőséged lenne, elképzelhető az előbbiek ellentéte is, dacosan reagál rá: én nem akarok így járni. Biztosra megy, mindenben megpróbálhat ellentétesen cselekedni, mint ahogy te éled az életedet, és ezzel végül ugyanoda jut majd, mintha az előbbiekben ismertetett lojalitás csapdába kerülne.

Az a lista befolyásolja ugyanis a lelkében, amit megúszni szeretne, hiszen mindent ehhez viszonyít. Ám ott téved, hogy téged nem rakhat ki magából, vagyis muszáj kötődnie, ezért rejtett lojalitással biztosítja a lelki gyökereit. Vagyis: tudattalanul lemásol majd téged.

Az sem jó taktika, ha megpróbálod tökéletes szülőnek mutatni magad, mert akkor azt hiszi, neki meg tökéletes gyereknek kellene lennie. Ez a nézőpont pedig nagyon nyomasztó a számára, hiszen pontosan érzi, és normál esetben tudomásul is veszi a maga tökéletlenségét. Sőt netán még fel is szabadul benne. Mindenesetre sokat tanul abból, ha mer hibázni.

Ha pedig úgy tekintesz a gyerekedre, mint az életed legfontosabb "befektetésére", akkor nem tudod neki teljesen átadni, rábízni az életét. Folyamatosan aggódsz azért, mit tesz, merre indul. Beleszólsz a dolgaiba, irányítgatod. Pedig épp akkor neveled jól őt, ha felnőttként van önálló akarata, dönt, felelősséget vállal, célokat tűz ki. És ebbe az önállóságba bizony bele kell férnie annak is, hogy olykor rosszul dönt. Így tanulja meg majd a felelősség súlyát.

A szülők 5 családállítási szabálya:

1. Az életkorához természetesen alkalmazkodva, mindig legyél őszinte vele. Ne akard megkímélni. Úgyis megérzi, hogy valami zajlik benned. Ha elmondod neki azt a részt, ami rá tartozik, és biztosítod arról, hogy kezeled, megoldod a helyzetet, megnyugszik, nem akar majd segítő szándékkal beleavatkozni.

2. A szüleid ellentéte nem a gyereked számára megfelelő apa/anya. Vagyis ne vele, rajta bizonyítsd be, különb vagy, mint akik téged felneveltek. Ez a játszma ugyanis rólad szól, az árát azonban a gyereked fizeti meg.

3. A legfontosabb, amit adhatsz neki az az odafigyelés, jelenlét. Ha egy napodból csak 15 perced jut, ami csak az övé, akkor az a 15 perc legyen tényleg az övé.Telefon, tévé, és minden hasznos elfoglaltság nélkül.

4. A szabályokat csakis rá szabd. Legyél következetes, de mindig állj ki érte, ha bajba kerül. Előbb mindig a segítség és az adott helyzet megoldása, utána jöhet a tanulságok levonása.

5. Nem lehetsz csak szülő, neked is van saját életed, vannak vágyaid, céljaid. Éld az életed, és engedd, hogy a gyereked veled tartson az utad egy részén. Mutasd meg neki a világot, tanítsd, aztán engedd el, és bízd rá, mit kezd azzal, amit adtál neki.

Féderer Ágnes