A még Ági által megálmodott,  meghírdetett táborok éppen zajlanak.

Gyászolok, és ebben sokan támogatnak. Ez erőt ad, hogy a gyász megmaradhasson magáügynek, közben viszont meg kell tervezni a jövőt, sajnos immár egyedül.

Hogy valami nincs rendben, azt közel három éve tudtuk, ám Ági példamutató fegyelemmel és konoksággal, fájdalmai, a kezelések miatti gyengesége ellenére sem volt hajlandó engedni a szakmai színvonalból. A legtöbben észre sem vették, hogy baj van, legfeljebb a hajlevágós posztjából gyaníthatták, hogy a helyzet komoly.

Nagyon sokat beszélgettünk kettesben, hogy mit tegyünk, merre haladjon tovább az iskola, hisz Ági - bár kifelé nem mutatta -, érezte, hogy ereje egyre fogy, az átmeneti javulások után mindig kicsivel rosszabb lett.

Felmerült, hogy legyen ez az utolsó tábori szezon, az utolsó turbó, maradjon a könyvírás, a pihenés, és Aligán egyéni, egy-egy csoport, ahogy az ereje engedi, én pedig tudjam ápolni.

Ebben a lemondó, visszahúzódó, az elmúlással ismerkedő fázisban történt meg a tragédia.

A radikális kezelés következményeként  legyengült immunrendszere nem tudott ellenállni egy  - normál esetben nem veszélyes - baktériumnak, válságos, életveszélyes állapotban, mentővel került kórházba agyhártyagyulladással.

Orvosai - akik lelkiismeretesen küzdöttek érte - sem bíztak benne, hogy túléli, az ő állapotában ez végzetesnek számított.

Ági küzdött, megtörtént a csoda, és visszatért.

Ahogy már tudott egy kicsit beszélni, szó sem volt többé visszavonulásról, befejezésről. Még be volt kötve az infúzió, de már kérte a laptopját, mobilnetet, hogy besegítsen a táborokkal kapcsolatos teendőkbe, az új, őszi tanfolyamok szervezésébe. Amikor hazaengedték, naponta, fájdalmait leküzdve gyakorolt, járókerettel, majd bottal tanult újra járni, hogy legalább át tudjon menni a  - számára végtelen távolinak bizonyuló -  15 méterre lévő oktató épületünkbe.

Nem sikerült!

Sajnos a fertőzés leküzdésénél használt brutális gyógyszerek az alapbetegségét felgyorsították, a kezdeti javulás után gyorsan összeomlott a szervezete. Pontosan két hónapra tudott visszatérni, olyan példát mutatva ezzel, ami meghatározza a Rendszerakadémia további sorsát is.

Igen, tovább csináljuk!

Már évekkel korábban felvetődött, hogy ha majd fáradunk, akkor bevonunk valakit a munkába, olyan saját, egykori képződőnket, aki megfelelő szakmai színvonalon tud besegíteni, vagy éppen tovább vinni, amit mi elkezdtünk. Azt akkoriban még egyikünk sem gondolta, hogy ilyen fájdalmas okból lesz aktualitása a tervnek.

A lényeg, hogy zajlanak az egyeztetések az Ági által is alkalmasnak tartott szakemberrel, megvannak az új időpontok, napokon belül kiírom a második félévi, illetve a jövő év elejére tervezett programokat. Amit korábban vállaltunk - lesz lehetősége mindenkinek pótolni az új tanfolyamokon - így szintén be tudjuk tartani.

Az már biztos, hogy nem lesznek olyan színes, izgalmas cikkek, megfogalmazások, mint amilyeneket Áginál megszokhattatok. Személye pótolhatatlan, riporter-újságíró zsenijét a családállítás szolgálatába állította, ez tette annyira egyedivé. A szakmai színvonalat viszont megtartjuk, pont úgy, ahogy ő - magától (személyes példamutatást adva), és mindenki mástól is - elvárta.

Kérlek benneteket, hogy továbbra is kísérjétek figyelemmel a Rendszerakadémia honlapját, nézzétek el, ha néha  - az admin felülettel ismerkedés közben - egy-egy baki becsúszik, és főleg jelentkezzetek, gyertek a programokra!

Csurgó Sándor

társalapító, a Rendszerakadémia régi-új vezetője